itthon Hasznos tippek Nagyon vigyázz! Ha ezt látod, ne fogyaszd el a tojást!

Hirdetés

Nagyon vigyázz! Ha ezt látod, ne fogyaszd el a tojást!

által Barta Olivér




Meddig használható fel a tojás és hogy érdemes tárolni?

Rajta van a dobozon, mondhatnánk, de sokan tartanak otthon baromfit, és így abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy nem kell a boltba szaladni, ha tojásra van szükségük. Az Egyesült Államok Élelmiszerbiztonsági és Gyógyszerészeti Hivatalának (FDA) ajánlása szerint a tojást legkésőbb három héttel a vásárlást követően ajánlott elfogyasztani, hiszen 4-5 héttel a vásárlást követően nagyobb eséllyel megjelenhet benne az ételmérgezést kiváltó szalmonella vagy egyéb baktérium.

Ha van otthon baromfiudvarunk, akkor a legjobb persze ha frissen fogyasztjuk el a tojást, de érdemes előre gondolni azokra az időszakokra, amikor a tyúkjaink már kevesebbet fognak tojni, és eltenni pár dobozzal. A tojásokat nem kell feltétlenül hűtőszekrényben tárolni, de egészen biztosan meg tudjuk hosszabbítani az eltarthatóságukat, ha 4 Celsius-fok alatti hőmérsékletben tartjuk.

De a bátrabbak még le is szokták fagyasztani, így akár egy évig is el lehet tartani. Azonban soha ne héjastól fagyasszuk le, hiszen a fagy miatt a tojáshéj egészen biztosan szét fog repedni. Így hát törjük fel, és úgy tegyük egy tárolódobozba.

Ebből tudod, hogy nem jó a tojás

De hogy honnan is vesszük észre, hogy a tojás nem alkalmas a fogyasztásra?

1. A legegyszerűbb, ha egyesével ütjük fel, és amennyiben rossz a szaga, és az állaga sem a megszokott, egészen biztosan nem ajánlatos elfogyasztani.

2. Ha a tojáshéj nyálkás, tapintásakor pedig porszerű anyagot érzünk rajta, akkor az a tojás penészes, és így ne fogyasszuk el.

3. De ha azt észleljük, hogy nem olyan folyékony az állaga, mint szokott, hanem annál sűrűbb, ráadásul a színe sem normális, akkor is váljunk meg tőle.

4. Azonban a szalmonellát ilyen módszerekkel nem fogjuk tudni észre venni, ezért is fontos betartani, hogy a tojást maximum 3 hétig fogyasszuk el.

5. A tojás frissességét úgy is ellenőrizhetjük, hogy egy tálba hideg vizet engedünk, majd beletesszük a tojást. Ha a tojás lesüllyed a tál fenekéig, akkor friss, ha viszont a felszínen lebeg, akkor nem lehet már fogyasztani.

még szintén kedvelheted

Hirdetés